Kérj árajánlatot kültéri árnyékolóra, szakértő partnereink pedig felveszik veled a kapcsolatot! ->>>

Autóbeálló – Árnyékolásra az autódnak is szüksége van!

Autóbeálló – Árnyékolásra az autódnak is szüksége van!

Számodra is fontos a gépkocsid értékének és minőségének megőrzése?

Megértjük, ha igen, hiszen egy autó komoly beruházás, és a jelentős fenntartási költségekről se feledkezzünk meg, melyek még rátesznek egy lapáttal.

Mióta kigurultál az új járgányoddal az autószalonból, az értéke folyamatosan csökken, de ez lassítható, ha kellő figyelmet szentelsz a megóvására.

És már el is érkeztünk a kültéri árnyékoláshoz, mint megoldáshoz!

Mikor árnyékolókról beszélünk, jellemzően olyan építményekre asszociálunk, melyeknek feladata az emberek nyugodt körülményeinek a biztosítása a különféle kellemetlen időjárási hatásokkal szemben, miközben a szabadban tartózkodnak.

Pedig nem minden árnyékoló erre lett kitalálva, ugyanis a kocsibeálló az autónk védelmét hivatott ellátni.

Egy gépkocsi értéke igen magas, így érdemes kellő figyelmet szentelni állapotának a megőrzésére, aminek egy igen hatásos módja, ha autóbeállót használunk a parkoláshoz.

Az időjárás nem csak ránk, de a négykerekűre is hatással van!

Mindannyian tudjuk, mennyire befolyásolhatja egy napunkat, hogy éppen milyen meteorológiai körülményekhez van szerencsénk, és akár különböző programok és események sorsa is múlhat ezen!

Az autónk számára legalább annyira, ha nem jobban van jelentősége az időjárásnak!

Arra nincs mód, hogy ezt bármilyen módon is befolyásolhassuk – hiszen sokszor még megjósolni sem sikerül –, de a hatásának a minimalizálására adott a lehetőség egy autóbeálló építésével.

Védd az esőtől a kocsid egy autóbeállóval!

A savas eső egy mindenki számára ismert fogalom, és jól ismert annak káros hatása a környezetre.

A megváltozott pH értékű esővíz az autódat sem kíméli, így mindenképpen okos döntés, ha teszel valamit ez ellen!

Egy megfelelően kialakított kültéri árnyékolóval megvédheted az autód karosszériáját és fényezését az esőtől!

Ha a kocsidat nem tartod szárazon, akkor a különféle szennyeződések is jobban megmaradnak rajta, melyeket profi beavatkozás nélkül tökéletesen már nem lehet eltüntetni.

Mi úgy gondoljuk, hogy a megelőzés a legjobb megoldás, hiszen az nem csak kényelmesebb, de olcsóbb is, mint a kocsid kasztnijának az állandó javítása!

Védd az esőtől a kocsid egy autóbeállóval!

Az UV-sugárzás is a gépkocsid ellensége

Az UV-sugárzás is a gépkocsid ellensége

Az autód karosszériája nem viseli jól az ultraibolya sugarakat, márpedig ha hagyod a napon állni a kocsit, akkor abból bőségesen ki fog jutni neki!

Az ibolyántúli sugárzás lassan, de biztosan kikezdi az autód külső vázát, melyet jobb inkább megelőzni, mint a későbbi javítási munkálatokért borsos árat fizetni.

Talán megfogalmazódott benned a kérdés: a gyártók nem látják el eleve UV-sugárzás elleni védelemmel a gépjárműveiket?

Tény, hogy a modernebb autók esetében már gondolnak erre, de ezek nem tökéletes és örökké tartó megoldások, és a megfelelő árnyékolás hiányában előbb vagy utóbb, de fellépnek a problémák.

Miért is ne törekednél a 100%-os megoldásra, és nyújtanál oltalmat a négykerekűd számára egy árnyékoló segítségével?

Nyáron ne váljon szauna az autódból!

Nyáron ne váljon szauna az autódból!

Egész nap egy felhő sem volt az égen, és Neked dolgod van valahol, ezért beülsz a kocsiba, hogy elindulj az úti célod felé, de ahogy elfoglalod a helyed a kormánynál, úgy érzed, mintha egy vulkán közepében lennél, és szinte rosszul vagy a hőségtől.

Ez biztosan Neked is ismerős érzés, és már volt „szerencséd” nyáron megtapasztalni.

Ilyenkor a legjobb, ha várunk, míg az autó beltéri hőmérséklete legalább egy elviselhető szintre esik vissza, hogy ne süljünk meg az autóban.

Pedig ha biztosítva van a megfelelő árnyékolás a gépkocsi számára, akkor ez könnyedén elkerülhető.

Parkolj otthon egy autóbeálló alatt a járműveddel, és nem kell ezt a kellemetlenséged átélned Neked és a családodnak többé!

Szeretnél akkor kimenni a kertedbe, amikor csak úgy kívánod?

A pergolák egyik elsődleges funkciója az árnyékolás, melynek a fontosságát felesleges túl sokáig ragozni.

Azok a szerencsések, akik egy kertes háznak a lakói, tudják, micsoda felüdülést jelent, mikor a téli hónapok elmúltával végre lehetőség adódik a szabadidőnk kint történő eltöltésére.

Sokkal jobban esik például egy ebéd, ha azt a saját udvarunkon költhetjük el, és nem egy benti helyiségben, ahol a virágok, a fák és a pázsit helyett a falak vesznek minket körül.

Kár engedni, hogy az erős napfény elvegye tőlünk ezt a lehetőséget!

Márpedig ez csak a megfelelő árnyékolással oldható meg, és ha árnyékolásról beszélünk, akkor a pergolák igen előkelő helyet foglalnak el a megoldások között.

Egy fedett autóbeálló építése olcsó és egyszerű, ellentétben egy garázzsal

Tény, a garázs szintén egy kiváló opciót jelent, ha a gépkocsid állapotának a megőrzéséről van szó, de kétségkívül vannak olyan tényezők, melyek inkább az autóbeállók mellett szólnak.

Egy garázs felhúzása természetesen jóval nagyobb anyagi terhet jelent, hiszen ilyenkor több építőanyagot igényel a kivitelezés, de a bonyolultabb ügyintézésről se feledkezzünk meg, mert az építés megkezdéséhez bizony engedélyek beszerzésére lesz szükség.

Egy autóbeálló létesítése során megússzuk a papírokkal járó bonyodalmakat, és így sok időt nyerhetünk magunknak.

Ha Te is azok közé tartozol, akiket ki lehet kergetni a világból a bürokráciával, akkor talán Neked is érdemesebb egy autóbeálló mellett dönteni.

Válassz olyan autóbeállót, mely a Te és az otthonod stílusához van szabva!

Talán aggaszt, hogy egy kültéri árnyékoló némileg rontana az otthonod és a kerted összképén?

A megfelelő kialakítás és dizájn kiválasztásával ettől aligha kell tartanod!

Felkészült és tapasztalt kivitelezőinknek hála olyan kocsibeálló épülhet a kertedbe, amilyet csak szeretnél, így nyugodt lehetsz afelől, hogy az elképzeléseid maradéktalanul érvényesülni fognak az ésszerűség keretei között.

Az autóárnyékolók tetőszerkezetét tekintve több opció is adott:

  • nyeregtetős,
  • egyenes tetős,
  • és ívelt tetős.

Továbbá, ha több személygépkocsival is rendelkezünk, akkor dupla, vagy akár több beállásos tervezésű árnyékolóban is gondolkodhatunk!

Egy jó elképzeléshez egy kiváló kivitelező dukál!

Egy jó elképzeléshez egy kiváló kivitelező dukál!

Úgy döntöttél, szeretnél egy autóbeállót telepíteni az udvarodba, és élvezni annak minden előnyét?

Ha erre az elhatározásra jutottál, akkor talán már azt is eldöntötted, milyen stílussal és kialakítással rendelkezzen az árnyékolód, és milyen anyagokat használjanak fel a megépítéséhez.

Nyilvánvalóan azt szeretnéd, hogy az eredmény híven tükrözze az előzetes elképzeléseidet, de mi kell ennek a megvalósulásához?

Természetesen egy kellő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező kivitelező!

Töltsd ki az ajánlatkérő űrlapunkat, és mi azt egy minden kritériumnak megfelelő tervezőnek és építőnek küldjük tovább, és így Te egészen biztosan elégedett leszel!

Kérj árajánlatot kültéri árnyékolóra! Töltsd ki űrlapunkat, és megtudhatod, milyen lehetőségek állnak rendelkezésedre!

Árajánlatkérés

Melyik megyében tervezed a telepítést?

További cikkek autóbeálló témában